Ma láttam az Avatart. Senki ne kérdezze, hogy miért mentem el. Ezekre nem tudok válaszolni. Nem vagyok ilyen fura figurák mozi rajongó és mégis mennem kellett. Persze megvan miért. Ebben a filmben annyi szeretet van… Csordultig vagyok tőle. Amúgy is. De, ettől még erősebben tudok kapcsolodni a szeretethez. Persze sirogattam is.
Nem győzok részese lenni a saját életemnek. Mmint figyelni, hogy milyen békés és nyugodt vagyok. Csordultig szeretettel. Kapom is jócskán…
Nekem ez teljesen természetes. Az, hogy ebben a szeretet világban élek. Mikozben a földön is. Hiszen teremtek. De mintha azt se én csinálnám, csak rajtam keresztül jön létre. Nem tudom elmondani milyen boldog vagyok. Ebbe a gyógyító térben amiben vagyok egy férfinak ajándék. Abszolút érzem, hogy gyógyít a jelenlétem. Az örömöm. A bekem. A nyugalmam. A simzlekonysagom, a fejlődésre ösztönző énem, a huncutsagom.
Egy a fontos, hogy az én energiám érvényesüljön. Akkor itt hiba nincs.
Nem tudom megfogalmazni amit érzek.
