Megint közelebb kerültem önmagamhoz a mai napon. Szolgalni, szolgalni. Ez a feladat. Már az utat, lehetőséget is megkaptam.
Hatalmas erővel változik minden. Erővel, de mégis lagyan. Finoman kapom a jelzéseket merre menjek. Tele a, szívem örömmel, josaggal. Hogy lehettem olyan szerencsés, h a Mestertől tanulgattam? Az, amiket ataditt felbecsülhetetlen. Az utolsó condirajat is szerezni, elfogadni szükséges a szüleimnek, hogy béke, nyugalom, és öröm legyen. Még ma egy ősök imájat megcsinalok.
Nehez arról beszélni amit érzek. Szolgálat. Öröm. Nyugalom. És hála.
Áramlik be a jóság… És múlik ami már nem hozzám tartozó minőség. De ez is finoman.. Lagyan.. Minden kedves.. Minden. Teljesen egyértelmű az út. Folyton megnxilnak új csatornák, ahol láthatom, hogy mi hova vezetett… Például ahogy a Mester ránk bízta a szabad akaratot….es látta, hogy nem a jóság fele megy a döntésünk.. Maganat is beleveszem.. Bár.. És elment.
Nem volt dolga, hogy ebben az életben kilepjen a fénybe. Ezt elfogadni… Minden készen állt hozzá.. Eszméletlen energiák lettek megmozgatva, hogy elkeszuljon.. A nagy projekt.. És a kapuban felfedezni, hogy nem ennek az életnek a terve a fény.. Extra. Marad a háttérben. Pedig, rengeteg embert tanított.
És harcon bukott el. És ebből nekem mi a tanulság?! Az, hogy a szüleimet ne vegyem a számra. Történt köztük ami történt. És én okos voltam s ítéltem, partoskodtam. Szégyen. Ez szégyen. Most jött el az idő a Mester és a Ju.. Közti eset láttán… Hogy semmi közöm hozzá. Egyiknek se könnyű. Aki itt maradt annak se, és aki elment annak se. Az én dolgom, hogy a, saját utamra figyeljek. S vonjam ki a harcokbol a lelkem. Zárjam le, lépjek ki a harcos minosegekbol… És terentsek egy új közeget magam köré.
Ugye, hogy milyen szépen vezetnek. Milyen szépen szeliditenek meg. Mutatják a szolgalat útját. Hogy egy olyan világot tudjak magam köré teremteni ahol hozzám hasonlóak vannak. Mikozben a földig hajolok az őseim, tanáraim élete, választása előtt.
Új világot terentek magam köré. Igen.
