3 éve ültem a vonaton. Csak ültem és nem tudtam mit kezdeni azzal ami történik. Az apám halva feküdt , mentem a Gyurihoz. Egyiket sem tudtam felfogni akkor. Csak csináltam amit éreztem. Onnan kezdődött a Gyurival a kálvária, és Apám és a férfiak integrálása általa.
Eltelt 3 év. Teljesen megváltozott minden. teljesen. Felfedtem minden mocskát apámnak magamban, lejártam amit Ő nem. És megláthattam Őt magas minőségében is. Úgy ahogy soha nem láthattam a kar máim miatt. Még előfordul, hogy sírok miatta. „kösz mindent” érzéssel. ( 2 napja magához ölelt, olyan sajátos módján, és mondta minden ok. Ez Tőle a legtöbb. Ez is extra. Higgyétek el, NEM JÓL LÁTJUK EGYMÁST ITT A FÖLDÖN!!NAGYON NEM! a kar mák iszonyú durván torzítanak. ) És közben persze tudom, hogy ki ő, hogy itt élt a földön tele mocsokkal, de mégis tudom,h milyen a kar máin túli minősége, amit most a szívemben őrözök. Gyurival is a végtelen hála terébe kerültem. Persze ettől még Őt is látom, már amennyire ismerem. Azt ahogy bánt velem az tudom. Belül fontos, hogy rend legyen. Kívül majd ehhez igazdik minden. És ha már őket csodának látom,mert magamat is,akkor lehet,h Ők nem részei az életemnek, de csak olyanok lépnek ide akik a létrehozott belős világomhoz passzolnak.
3éve még nem tudtam pontosna ki vagyok. Harcoltam. Féltem. Menekültem. Ma meg egy kinyílt csodás virágnak látom magam, ahogy pedig az említett férfiakat egy-egy erős fának. Termékeny évek voltak. Mindent megért, hogy rend és béke van bennem. És a férfi az erős akire lehet támaszkodni, aki árnyékot ad. Én meg csodás vagyok kivül belül. Ez az nekik erőt.
Hát tényleg köszi mindent Nektek! Csak így éri meg haladni. A végtelen szeretet mentén. Annak a tudásnak a birtokában amit könyvekből nem lehet tanulni, amit még kevesen ismernek. Mégis ez az egyetlen út. Az egyetlen.
