Valahogy na megstuletett bennem efy felismerés, hogy mindig előre kell tudni lépni. Csinálom már efy ideje, de most tdatosukt6, hogy nem vagyok ugye már áldozat, nyíltan beszélek, és ha nem nyomorgat senki akkor sima ügy az előre lépés. De ezt az éjszakázast nehezen viselem. Egyszerűen tényleg annyi öröm vabmn bennem fontos megosztani. De sokszor én os banrok mást axletezesemmel. Nekem a határok megtartása volt fontos, és ezt sokan nem bírják. Támadnak. Pedig csak nem szeretném ha túl közel jönne mindenki. Minek jönne közel?! De ugye aki anyukát keres, az jönne. De én nem vagyok az anyukajuk ezért hátrálok. Amit támadásnak vesznek.
Bízom, hogy most már ez is átfordult… Ugy látom lépnek újra és újra előre az emberek. Persze vannak akik nem érzékenyen hanem durván. Nyilván mert sérültek… De a durva az nekem meg fáj. Szóval ez egy ördögi kör. Jobban kell figyelnem erre a, szitura.
