A hhéten ez is megvolt. Kb 2 hete anyamekkal, és most apámmal is. Nyilván kaptam hozzá embereket, helyzeteket, asztalosok.. Stb.. de valójában energia szálak is kinyilt ak a múltból, hogy ki milyen ember. A szabó kriszti Lacija, a B. János, Ádám, edző nő, Gyurka, Gyuri.. Biborka.. Rengeteg ember.. Akiket ehhez az energiákhoz hívtam be. Több nindenr láttam velük kapcsolatban. És a teljes összeomlással az igény szűnt meg, hogy kapcsolódjak. Sokmindent látok amit ezzel le tudtam tenni. Látom az arcukat… De nem is az övükét, hanem azt az energiát amivel léteznek. Szégyen. Szégyen, hogy én us így… Hogy közéjük tartoztam.
Ezek az energiák még csöppet hozzám érnek. Olyan mintha állnék egy pontban és ők már távol vannak, de szégyen, hogy közöm volt ehhez a minisegjez még szomorúva tesz. Egy kiút van ha földig hajolok. És vállalom a kudarc élményt. Nem probléma. A hányinger, a szégyen teljesen egyértelműve teszi, hogy ezt válasszam semmiképp ne a harcot, vsgy a kapcsolódást. Szolgálni, és ha kell akkor osszetarozni.
Döbbenet, hogy kik vagyunk. És amikor össze tud omlami az egész rendszer akkor valami egészen csoda érzés bukkan elő. Az, hogy ki vagyok én valójában.
Most még ez néha feljon. Idő kell még néhány nap, hogy még távolabbra kerüljenek tőlem ezek az emberek, a minőség. És mint ahogy apámat se tagadnam meg soha, őket sem. De nem tartozok hozzájuk. Földig hajolok, és örülök, hogy ami volt bennem velük kapcsolatban annak vége.
Istenem.. Honnan jövök. A harcbol. Döbbenet. És most hol vagyok. Minden úgy van ahohy a Mester tanította. Ha lekakil a pici baba akkor is puszilod. Az emberekkel is ide kell eljutni. Eljutottam.
Végtelen a békém. Hogy jutottam ide?! Ez valami külön világ. A legtermészetesebb minőségem. A béke, az erő, és a szeretet. Ez jó nekem.
Hálás vagyok nagyon.
