Napok óta az a megélésem, hogy bárhova megyek, mindenhol jó vagyok, teljes elfogadást megbescülést kapok. Nyíltan vállalom azt amit csinálok, aki vagyok. Azt is , hogy milyen bánásmód esik nekem jól. Ugye..évekkel ezelőtt a lépcsőházban is megcsináltam ezt. Kaptam is az arcomba jó sok hideget, de kitartottam, múlt héten már volt nákam az egyik szomszéd, ma meg becsengetett egy mésik, hogy buli lesz, ne haragudjak, de elmennek. ÉVEK ÓTA cseszekedik velem, mert nekik JOGUK van azt csinálni amit akarnak, én meg békésen tűfrtem, de kitartottam, erre ma még puszit is dobott, holott megmondtam, hogy tegnap is volt buli, ennek annyira nem örülök.
Hogy itt mi történt ma?
Sokat sírtam, mert elért aza tény, hjogy mutathatom magam. Mindenhogy jó vagyok, Ettl most újra sírok, szóval sírással is jó vagyok. Mindent mondhatok, jó vagyok.
Végtelen a szabadság érzetem. Mindenkit elvesztettem magamban, hogy ideérkezzek. Olyan mintha végleg leváltam volna azokróül akik nem hozzám taroznak. MMint úgy értem, hogy végre nem érdkele mások véleménye. Gyógyító vagyok (most épp) akkor is ha apám (és felmenői, karakterek) csak racionálisan tudnak gondolkodni, vagy anyám lenyomna. Nem hiányzik az amit tőlük kapok. Hazataláltam magamban. Egy full racionális, anyagi világhoz ögzölten ragaszkodó csalába születtem, hogy jól tönkre menjek, és a felépülésem során kibontsam a lelkem, és azt aki vagyok. Most már elbírom azt aki vagyok,
Nem is ragozom. A lényeh, hogy most jó. Senkit se akarok meggyőzni, és őszintén az se érdekel ki mit gondol. Jó utat mindenkinek. És üdvözlöm azokat akik nyitják a szívüket és kapcsolódunk. Ennyi.
Micsoda egy nap-..Sírtam ma is. de ma örömömben. HOgy micsoda jó itt.
