Egyrészt kapom a jót. Anyai szeretetet. A támogatás nélkül követelő anyák úgy tűnik lecsengtek, bár belül van még dolgom velük. Aztán rajovok, hogy milyen sokat kell még tanulnom. Kicsi vagyok egy közösségben, ahol végre nem versengenek, hanem mint kicsit támogatnak. Bazi jo. Nem akarok én se versenyezni, mutatom, hogy nem megy, h ügyetlen vagyok még. És ez megnyugtato. Aztán, hogy újra itt egy férfi aki arra ösztönöz, hogy bízzak. Akár be is csapat… De nincs mese, biznom kell benne. A szívemet is ki kell tárni közben. Teljes szívvel felé fordulni, és várni. Várni, hogy lép és nem csap be. Eddig nem tette meg. Bízom, hogy most sem.
És közben álljak helyt az ügyfeleknel. Mondjuk az könnyű. Ott mindig atkapcsolok. Tartok másokat. De magamon azonnal dolgozok amint végre egy konzultácionak.
Amit leírtam meg is jött a válasz. Csuda boldog vagyok.
