Árad szét a, testemben az öröm. Eszméletlen így ébredni.
Közben eszembe jut, hogy mennyi helyzet vezetett ide. És, hogy milyen távol van a harc, a küzdés. Csak a hála maradt. Nem tudok nem szeretni ez tény. Minden szereplőt magamhoz olelnek. A bennem lévő siker érzés az „együtt érezzük, hogy sikeresek vagyunk” érzés. Talán ez álom világ, de olyan jó ez az érzés. Hogy együtt értünk át. Hogy mindenki boldog. Persze, mivel nem találkozom a nagy változást generáló szereplőkkel, így ezt könnyen érzem. És most nem is akarok másra gondolni, hogy valójában ki milyen ember. Egyikkel sem vágyam találkozni. Évekig vágytam rá, hogy találkozzak, hogy békében váltják el emberektől. Mára ez teljesen megszunr bennem. Sőt… Abszolút nem vágyom a találkozásra a hasznos mesterekkel. Abszolút nem. Külön dimenzió már az a tér ahol velük „éltem”. Kívül vagy belül. És bevallom, full idegen is. Nem csak a tér, az emberek, de minden ami a dualitás erős mertekehez kötött velük vagy másokkal, akikkel egy teret alkottam korábban. Az, ahogy rájuk gondolok nsgyon szép. Tiszta szeretet amit érzek. Ettől vagyok szabad, s ők is. Most jó minden. Az érzés, a távolság, a minden… Teljesen elfigadtam, hogy mindenki olyan amilyen. És már az se számít ami volt. A „volt” nélkül nem érezném ezt amit és nem tudnék végre bizni. Ez volt az utam, hogy megtanuljak bizni.
Csak ez számít ami most bennem van. Csak az számít, hogy teljes bőség állapotában rezgek. Hogy szeretek. Hogy, teremtem a szeretet teréből a bőséget.
Csordultig vagyok szeretettel. Ebből teremtem a jóságot életem minden területén.
Köszönöm Istenem. Köszönöm.
