Arra ébredek, hogy hív. Lépjek be oda. Minden üde zöld. Friss a fű, a, fák is csak picikek, minden friss, új. Korábban itt beton volt. Mindenhol beteon. Azzal zártam el magam. Most minden zöld. Apró pici virágok tömkelege van a fűben. Az illat mennyei. A tér közepén van egy pad. Azon ülök. Az egyik szélén. Két személyes a pad. Van még egy hely. Tudom, hogy le fog ülni valaki. Már ott áll a hátam mögött. Tudom, hogy jó lesz, de nehezen oldódok. Tudom, hogy oda fogom adni a lelkem. És ez félelmetes. Leul mellém. Nem merek odanezni. Ő csak ül. Türelemmel ül. Mélyen értem, hogy bármeddig is tart míg felolvadok vár. Ez biztonságos. És már sirok is…
Ő az aki azt mondta „Minden rendben”.. És érzem mellette, hogy így is van..
