Hát sirogatok.
Olyan békés és szép minden. Nyugodt. Ahogy dolgozok, ma itthon sokat, mmint lekvár, autó, lakás… Nézem a kezemet. Olyan mint amyue. Egy seb a reszelestol. A munkától. Látom anyáim kezeit az enyémben. Elmondhatatlanul sokat tudtak dolgozni. Megállás nélkül. Mindegyik nap energiaju volt, ami végtelenül sokat tud dolgozni. Nekem is van ilyen elemem, de legbelül én más vagyok mint ők. Rájuk gondolok a, sebes kezemmel. Hogy mennyi fájdalom és bánat és harag, düh volt bennük. Nem találtak a kiutat.
Már nem is védekeznek ha fwlhiv. Mondja.. Elmond mindennek, én meg békésen létezem. Brutal mi mehet a fejben. Szegény. Életek mennem pocsékba.
Hát ez ilyen. Ami bizris, én nem tudok annyit dolgozni mint ők, én másra születtem, arra, hogy megtanítsam őket szeretni. De aztán ők győztek. Most meg már önmagam vagyok, de nem tudja elfogadni a szeretetem. Egyszer megélhettem… Mikor kábító injekciót kapott. Azzal beerem.
No, kisirogattam magam. Feloldoditt ahogy írtam. A minap amikor nézegettem a körmeimet azon gondolkoztam vajon Rozálianak ilyen körmei lehettek? Anyunak igen. De ő vekeny csontu, én meg erős csontu vagyok.
Nah, folytatom az életet. Olyan jól esik jól lenni, jó lenni, kedves gondolatokkal szeretgetni magam.
Most pedig kaaaaveeee ❤️
