Csak a nők tudnak igazán segíteni, hogy még befogadóbb nő legyek. Szennyesek, mocskosak, a győzelemre játszanak. Anyu. De hát így segít. Odaadok mindent, és durr. Rád lép.
Ma volt egy olyan konzultáció ahol láttam az anya full verseng a lányával. Soha nem fogja elismerni, hogy a lányát többre tartja. Inkább gyötri. Dettó az én anyám. Ezt a csajt is a végsőkig tiporja az anyja. Minden vágya, hogy anya elismerjw. Nem fogja. Nah most így visszaszerezni az önbizalmat melós. Nekem is az volt. Egyet léptem előre, örültem, jött anyám rám lépett. Aztán eljott az idő, hogy nem zavart. Erre most eljatsza a kedves anyát. Csak, h győzzön. Deeee, amint nem úgy lepek ahogy ő azt gondolja, leugrik a hudekedvesanya álarc, kibujik ám a szög a zsákból. Szennyes. Tipor. Hát eddig se kerestem, de eztán se fogom gyakran. Igazából nekem segít, ugyanis mindig a szívem szakad meg, hogy nem hívom. És ráadásul nem is teher szeretni. Hát de mindig odavag, hol így hol úgy. Ő versengő. Én nem. Nekem ő teher. Teher a verseny. Én támogató közegben érzem jól magam.
Szóval a szennyes nők sokat tudnak segíteni, hogy hogy ne. És abban is, hogy hogy maradjak független. Hogy szeressem magam, s hogy biztassam, őszintén hogy keressen magának ehhez jatszopajtasokat. Mert erre a verswngesre én alkalmatlan vagyok.
