Arra ebredtem, hogy milyen kicsi részt látunk a világból. Tegnap amiket megint atlathattam a, saját életemből az biztosítja, hogy milyen kicsi porszem vagyok. Hogy milyen minimális részt látok. És most ugyan egy magasabb szemszögből láthattam rá, de ennél is biztis van magasabb. A minap mondtam valakinek nem ki irányítunk, akkor is hittem, de most még jobban. Hibát hibára halmoztam nagyon sokáig. Ellwnkeztem, visszavagtam. Elég csak gondolatban.. Saját életemet nehezítette tudattalanul.
Aztan a kar ma yo ga miatt megtanultam alkalmazkodni. Bárki bármit tett, hagytam. Szerettem. És feloldodott a kar ma. Nagyon kicsi vagyok. Nagyon nagyon. Nincs más út mint tisztitani, tiszrulni, és engedni ami történni akár. Akar… Akarás helyett. A szolgalat az egyetlen út.
A minap találkoztam egy férfival. Korábban, Folem kerekedett egy olyan helyzetben, amikor én segítettem öt. És akkor eltavolodtam tőle. Most meg legszivesebben megoleltem volna. Egyrészt, melyen értem, hogy mi zajlik benne. Fél. A gogje csak egy félelemre épülő külső cselekvés. Másrészt ő is segített, hogy előre lépjek. Tisztuljak. Ami ugye nagy dolog. Vállalta, hogy úgy bánik velem, amit gyanítható majd vissza fog kapni… ?. Végül nem öleltem meg, mert láttam, hogy ő még abban van ahol elvaltunk. De tudtam szeretni.
Egymas nélkül nem menne. Kíváncsian várom, hogy ma mi fog történni.
Mennyei ajándék minden kar ma oldás. Az, hogy kiserhetek egy folyamatot. ❤️. Itt e
Us, érezhető, hogy nincs más út csak a szolgalat. Ami őszinte. Persze ide el kell érni. Sok sok buktaton át vezet ide az út. De amikor kijutsz egy körből, mindig fel lehet lélegezni és mélyül a, szeretet. Az utitarsak iránt is. A tudatom tudja, hogy nem jöhet vissza aki megtiport, de a, szívem öleli őket. Kettősség. De mégis olyan egyértelmű. ❤️.
