Épp sirok.
Van ebben a filmben – Vörös sátor (egy olyan jelenet, mikor a Dina elhagyja apját és anyját. Elhagyja a családját. Teljesen tiszta, mindenkit szeret, de mennie kell. Varja a szerelem a saját élet. Ety egészen új minőség. Ezt érzem én is épp. Ott állnak mögöttem. Mindenki. Mindenki aki része volt sz életemnek, és újra ugranom szükséges. Elindulni. Mindenki mereven áll. Egy valakit kivéve.. Máz anyám. Mondja :menj! Ne fordulj vissza soha. ?. Erről a jelenetril jutott eszembe a film is. Pont így volt ott is. Senki se támogatta, csak az anyukája. Mondta neki, hogy menjen, s ne forduljon soha vissza. Anyu is így. Mindegy mi van vagy volt a felszínen, ezt tapasztalni, hogy milyen mélyen támogat, biztat, nagyon jó. És közben megszakad a szívem.
No, Ti is vagytok emelkedő élete?! Tele van ugraaokkal, váratlan fordulatokkal, a semmibe ugraaokkal. Napi szintű megújulással.
Ez vezetett élet. Nem én iranyitok. Ezt se kértem most, de nem lehet kikerülni. Csodálatos életem van.
Köszi anyu. Megyek. Szeretlek.
