Öröm, öröm. Ma végre kioldodott a lelki és testi fáradtság. Hát, de ez melós volt ám. Egyrészt bele kellett menni ezekbe a nehéz helyzetekbe, hogy ledozerolva érezzem magam. És amikor már alig éltem, akkor kioldodott, kivagtam magam. Rengeteget tanultam ezekből az esetekről is. Főleg az odaadást és a határ huzat. Mindent nem tudok leírni, nincs us rá szükség, nőiessegemben oldodtam. Az odaadásban. Adtam magam, s rám harcoltak. De, a vége az lett, hogy én lettem még odaadobb. És erősebb. A kettő összefügg. Zseniális ahogy jönnek a jelek. Bízom, hogy ti is átmenetek ezen, mert akkor sokat tudtatok gyógyulni.
Tele vagyok eletkedvvel újra. Örömmel. Lássuk mit tartogat a holnap. ❤️
Ui: ami most eszembe jutott, hogy oké, hogy egyre odaadobb vagyok. De, hol az a férfi akit át lehet vezetni?! Mert ő odaadja nekem magát. Én kész vagyok. Egyébként ez a téma is egyre kevésbé érdekel. Tök jól vagyok. Uralom az életem, tele van örömmel, haladassal, változással. Nekem a harc egyáltalán nem hiányzik. Vagy az jön aki szintén így kész van egyedül is, vagy egyedül maradok. Még emlexem milyen amikor egymás vérét szívják az emberek s fejlődés semmi. Pangó élet. No, ezt semmiképp. Imádom így az e ki életem. Így, hogy a társ nem nehezíti. Van ezen kívül is elég karm a. Én itthon már nem kívánok harcolni. Emelkedni, együtt fejlődni igen. De, legfőképp arra koncentrálni ami nekem jó.
